clock
tour
admin

30 éves születésnapját ünnepli Mórahalom városa

2019.08.30. 12:19

 Mórahalom 30 éves várossá nyilvánítása alkalmából augusztus utolsó hétvégéjén háromnapos programsorozattal ünnepel a település. Augusztus 30-án, pénteken 17 órakor a Városháza aulájában megnyílik a Tóth Menyhért emlékkiállítás, 18 órakor pedig az Aranyszöm Rendezvényházban ünnepi ülést tart az Értéktár Bizottság, valamint megnyitják az Értéktár fotókiállítást. 19 órakor a Csík zenekar koncertjét hallgathatják meg a rendezvénysátorban az Aranyszöm udvarán.

 Augusztus 31-én 8:45-kor 30 km-es kerékpártúra indul a Szent László parkból a Móra-Tourist szervezésében. A távra még jelentkezhetnek Hegedűs Anikónál a 30/2457541-es telefonszámon.

A 30 éves város második napján, családi programok, gyermekfoglalkozások, police-caffe, vagyis bűnmegelőzési tanácsadás és örömzene is várja a látogatókat a rendezvénysátorban.

Szeptember 1-jén, vasárnap reggel 9 órától regionális díjugrató versennyel folytatódik a műsor a Futó-Dobó Lovasközpontban, majd 10 órakor szabadtéri szentmise lesz a Barmos György téren, ahol egyben felszentelik és átadják a Szent László Katolikus Általános Iskola új épületszárnyát. A programsorozat ünnepi gálaműsorral zárul 19 órakor a rendezvénysátorban. A műsoron közreműködik Benkő Péter, Kovács Nóri, Kautzky Armand, Mohai Gábor, Pintér Tibor, Sasvári Sándor, az Akropolisz Táncház, a Szegedi Táncegyüttes és még sokan mások.


VISSZA NYOMTATÁS

Legfrissebb híreink:

Botkóstoló Nordic Walking havas túra

Botkóstoló Nordic Walking havas túra

(2020.01.24. 09:01)

 A gyaloglás és a síelés keveréke? Valami ilyesmi juthat eszedbe, ha nordic walking gyaloglót látsz. E sportág szerelmesei ugyanis síbotokra hasonlító eszközökkel róják a kilométereket.
Bővebben... ››
Stresszkezelés, lelki egészség, szűrővizsgálatok – Változatos programok a Mórahalmi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében

Stresszkezelés, lelki egészség, szűrővizsgálatok – Változatos programok a Mórahalmi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében

(2020.01.24. 08:54)

 A Mórahalmi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) 2020-ban is számos gyakorlatorientált egészségmegőrző foglalkozást kínál a lakosság számára. Mind a testi mind a lelki egészség megóvására hangsúlyt fektetnek a csoportos foglalkozások során.
Bővebben... ››
V. Molnár Franciska Judoverseny Mórahalmon + Video

V. Molnár Franciska Judoverseny Mórahalmon + Video

(2020.01.22. 15:52)

 Rövid összefoglaló a hétvégi versenyről, ahol közel 250 judoka lépett tatamira.
Bővebben... ››

További hírek ››