clock
tour
admin

Egy tonna papírt gyűjtöttek a mórahalmi nyolcadikosok

2019.11.28. 11:50

 Papírgyűjtést rendeztek november 27-én a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában, ahol csak a 8.b osztály egy tonna papírhulladékot gyűjtött össze. Reggel hét és nyolc óra között volt a legnagyobb a nyüzsgés az iskola udvarán, ahol egy hatalmas – nyolc tonna papírhulladék befogadására alkalmas – sárga konténerbe gyűjtötték az egyre szaporodó papírhulladékot.

 Az iskolában sokéves hagyomány a papírgyűjtési akció. Farkas Zsuzsa, diákönkormányzat-segítő pedagógus elmondta, a gyerekek a klasszikus módszerrel dolgoznak évek óta. A hét elején 200 figyelemfelkeltő szórólapot osztottak ki a városban, majd talicskával, kis kocsival indultak el a hétvégén összegyűjteni a papírt.

– Az egyik szülő garázsában, aki ennek természetesen mindig nagyon örül, felhalmozzák a papírt, majd a lelkes szülők, autóval, kisárusszállítóval fordulnak néhányat, de volt utánfutónyi papírral érkező szülő is – mondta a pedagógus. A nyolc tonna befogadóképességű konténer negyed kilencre majdnem megtelt, a fiúk egymással versenyezve próbálták a kötegelt újságpapír-csomagokat minél magasabban behajítani a már bezárt konténerbe.

Az akcióban a legtöbb gyerek és szüleik lelkesen vesznek részt. Volt olyan szülő, aki külterületről, tanyáról nyolc kilométert biciklin tolva hozta be a papírt, hogy ő is segítsen az osztálynak. Az osztályközösségek ugyanis profitálnak az eredményből. A 8.b osztályos Volford Dávid elmondta, osztálybulira és osztálykirándulásra költik majd a bevételt.

Forrás: delmagyar.hu


VISSZA NYOMTATÁS

Legfrissebb híreink:

Tovább tartanak nyitva a röszkei és ásotthalmi közúti átkelők

Tovább tartanak nyitva a röszkei és ásotthalmi közúti átkelők

(2020.07.03. 10:54)

 A nyári idegenforgalmi időszakra tekintettel hosszabb nyitvatartással dolgozik a Röszke és az Ásotthalom Közúti Határátkelőhely.
Bővebben... ››
Meghosszabbítottuk a lejárt fürdőjegyek érvényességét

Meghosszabbítottuk a lejárt fürdőjegyek érvényességét

(2020.07.03. 08:31)

 Újabb jó hírünk van! A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő a korábbi rendkívüli helyzetre való tekintettel a 2020. évben lejárt jegyek, bérletek, kedvezményre jogosító kuponok felhasználási idejét 2020. július 15-ig meghosszabbította!
Bővebben... ››
Megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja

Megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja

(2020.07.03. 07:58)

 Az Országgyűlés döntése értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követően is – időkorlát nélkül – megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja, amelyhez a beteg taj-számának megadása mellett a kiváltó személyazonosságának hitelt érdemlő igazolására van szükség – közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) pénteken az MTI-vel.
Bővebben... ››

További hírek ››