clock
tour
admin

Városunk és térségünk

Településtörténet

A települést először 1729-ben nevezték – nem hivatalos elnevezéssel – „Mórahalmának”, majd 1892-ben Szeged - Alsóközpont néven lett a sűrűn lakott tanyavilág központja.

bővebben ››

Térkép

 Mórahalom város térképe

bővebben ››

Partnerség

Mórahalom Város új településfejlesztési koncepciójának és településrendezési eszközeinek módosítási eljárása - felkérés véleményezésre

bővebben ››

ITS - Integrált Településfejlesztési Stratégia

Egy város élete, problémái és lehetőségei folyton változnak, így időnként szükségessé válik annak felülvizsgálata is, és a céloknak, a megváltozott körülményekhez való igazítása.

bővebben ››

Fejlesztési elképzelések

Városfejlesztési elképzelések 2020-ig

bővebben ››

Egyházak

 Ismerje meg a mórahalmi Szent László Király Templom történetét!

bővebben ››

Homokháti Kistérség

A Homokháti Kistérség a Dél-alföldi Régióban, Csongrád és Bács-Kiskun megyében, a szerb határ mellett fekszik. A kistérség központja az egyetlen város: Mórahalom.

bővebben ››

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

 A Mórahalmi Tankerülethez 10 iskola tartozik. Ebből 6 iskolában csak fenntartó, 3-at működtet is, egy iskolában részben fenntartó, részben működtető szerepet tölt be.

bővebben ››

VISSZA NYOMTATÁS

Legfrissebb híreink:

Kéményseprés Mórahalmon

Kéményseprés Mórahalmon

(2020.07.09. 15:59)

 Tájékoztatjuk Önöket, hogy a katasztrófavédelem kéményseprő ipari szerve átdolgozott ütemterv szerint folytatja a veszélyhelyzet előtt megkezdett tevékenységét.
Bővebben... ››
Regionális díjugrató verseny és Szabadidős Lovasverseny Mórahalmon

Regionális díjugrató verseny és Szabadidős Lovasverseny Mórahalmon

(2020.07.09. 08:21)

- Regionális díjugrató verseny - 2020.július 18. (szombat)
- Szabadidős Lovasverseny Berente Sándor kupasorozat és nyílt nap - 2020. július 19. (vasárnap).
Bővebben... ››
Téged is vár a mórahalmi nyár

Téged is vár a mórahalmi nyár

(2020.07.08. 07:45)

 Színes nyári programokkal vár a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő! Tarts velünk és csobbanjunk a nyárba!
Bővebben... ››

További hírek ››