Lovastúra-vezető képzés indulhat jövőre Mórahalmon

2014.10.27.

Lovastúra-vezető nappali tagozatos képzést indít érettségizetteknek a 2015/2016-os tanévtől a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium. Az elméleti és a gyakorlati oktatás is Mórahalmon zajlik majd.

Az érettségire épülő lovastúra-vezető képzést az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium hirdette meg. A kétéves képzés nappali tagozatos tanulói jogviszonyt jelent, érettségivel rendelkező, 18-20 éves fiatalok jelentkezését várják. A díjugrató-lovastusa rajtengedély megléte követelmény.
Az OKJ-s szakmai végzettséget adó képzés szakmai tantárgyai állatgondozással, lovaglással, fogathajtással, a lovas túra előkészítésével, vezetésével, vendéglátással és a lovas tábor működtetésével kapcsolatos ismereteket dolgoznak föl. A szakképesítést megszerző szakemberek hivatalosan vezethetnek majd hazai és külföldi lovas-turista csoportokat, feladatuk lesz a lovak túrákra való előkészítése, a szakszerű tartásuk és takarmányozásuk.
A jelentkezőknek igény szerint kollégiumi elhelyezést is biztosítanak Mórahalmon.

A Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégiumban lovász szakiskolai képzést is meghirdettek. A szakmai tantárgyak a ló gondozásával, lovaglással, fogathajtással, lótenyésztéssel kapcsolatos ismereteket dolgoznak föl.

A jelentkezők számára fölvételi vizsga nincs. Március elején a fölvétellel kapcsolatos tájékoztató beszélgetést tartanak szülőknek, diákoknak, amelyről minden jelentkezőt írásban értesítenek.

A felvételi rangsort magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, történelem és biológia tantárgyakból elért általános iskolai eredmények alapján állapítják meg. A képzési idő 3 év. A szakiskolát elvégzetteknek, a szakmai vizsgák letételét követően van lehetőségük az iskolában, nappali tagozaton továbbtanulni, és érettségi bizonyítványt szerezni.