Széchenyi 2020

Őrizzük együtt Fotópályázat

2021.10.22.

A Mórahalom Városi Önkormányzat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2021-es testvértelepülési programok és együttműkődési támogatásával fotópályázatot hirdet, melynek célja Mórahalom és testvértelepülései, Csíkszentmárton, Temerin vagy Zsombolya értékeinek bemutatása akár önmagukban, akár élményszempontú megközelítéssel.

fotópályázat hozzájárul ahhoz, hogy a négy testvér-település lakosai – és a kiállítás révén a Mórahalomra látogató vendégek – megismerjék egymást és az ott élők szemében fontos értékeket.

A fotópályázaton amatőr felnőtt (16 év felett) és professzionális fotós kategóriákban van lehetőség nevezni, így mindenki számára nyitva hagyva a lehetőséget, hogy települését a saját szemszögén keresztül bemutathassa. A képek lehetnek életképek, épületek, természeti környezet, bármi ami a fotós szemszögéből érdekes és betekintést enged a választott település értékeibe.

A fotópályázat legjobb képeit szakmai zsűri választja ki, melynek eredményhirdetésére a 2021. november 20-án Mórahalmon megrendezendő VII. Pálinkaverseny és Tepertőfesztviálon kerül sor. A beérkezett képek 2021. decemberétől Mórahalmon a Szent László parkban szabadtéri kiállítás során megtekinthetők lesznek.

A pályaműveket november 12-ig várják a szervezők elektronikus formában a mora.tourist16@gmail.com e-mail címre.

Bővebb információ a pályázati feltételekről és a díjazásról itt olvasható.

Letölthető plakát itt!