Rendkívüli közmeghallgatás: teltház figyelte Nógrádi Zoltán beszámolóját

2014.06.19.
Nógrádi Zoltán polgármester rendkívüli közmeghallgatást tart csütörtökön 18 órától az Aranyszöm Rendezvényházban. Online tudósítás.
19.40 óra: Nógrádi Zoltán a beszámoló végén ismertette a lakossági felmérés eredményét, mivel elégedettek és mivel elégedetlenek a mórahalmiak. Melyeket tartják a legfontosabb és kevésbé fontos fejlesztéseknek.



Néhány előre beérkezett kérdésre is válaszolt zárásként. Az egyik az önkkormányzati lakások igényléséről, a másik a kóbor kutyákról szólt.

19.35 óra: kell-e még bevásárló központ a városba? A városvezetés szerint nem, de ha jelentkezik ezzel kapcsolatban lakossági igény, akkor meg fogja fontolni a képviselőtestület - hangsúlyozta a polgármester.

19.30 óra: A szociális ellátórendszer átalakulásáról is szó esik. A Járási Hivatal Hatósági által ellátott ügyek közül kiemeli a közgyógyellátást (alanyi jogú és normatív alapú), az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot, az ápolási díjat és az időskorúak járadékát.

19.25: a fiatalok szórakozási lehetőségei kerülnek napirendre. A város fiataljai tartalmas, értelmes szórakoztatására jött létre a Cacao Klub. A gyerekeket a szülők biztonságban, jó helyen tudhatják.



A Mórahalmi rendészet munkáját nagy visszhang kísérte, ennek a célja a külföldi vendégmunkások regisztrációja, az illegálisan itt tartózkodók kiszűrése, illegális szállásoltatás fokozott ellenőrzése; közterületi igazoltatások; gazos, elhanyagolt közterületek feltérképezése - emelte ki Nógrádi Zoltán.

A hatékonyságát jól mutatja, hogy a 2013. év hasonló időszakához képest 2014-ben Mórahalmon és Zákányszéken összesen 37%-kal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma (ebből Mórahalmon 11%-kal). Kiemelte, hogy a rendészet feladatai között található a település közterületeinek ellenőrzése is. Intézkednek a gazos, elhanyagolt ingatlanok ügyében, felderítik az illegális hulladék-elhelyezést és ellenőrzik a nem megfelelő kutyatartást.



19.20 óra: az önkormányzat hogyan tud segíteni munkahelyteremtésben, önkormányzati lakásokban? Erre is megvan a stratégiánk: jelenleg is 14 új vállalkozás betelepítése van folyamatban az ipari parkunkba. A mezőgazdaságban pedig integrációs programmal igyekszünk segíteni - emelte ki. Az önkormányzati lakások száma jelenleg 113 db. Ebből 58 db szociális alapon, 55 db piaci alapon kerül bérbeadásra. 2014-ben beérkezett lakásigénylők száma: 25 db, a kiadott lakások száma 9 db volt.

19.15 óra: az önkormányzat nem szándékozik új temetőt nyitni, a jelenlegit kívánja felújítani, karbantartani. A templom felújításának végeztével erre fogjuk helyezni a hangsúlyt - mondta.

19.10 óra: Nógrádi Zoltán kitért a Szent Erzsébet fürdő fejlesztésére is. Az előkészített projektek között szerepel a szabadtéri úszómedence sátras lefedése, valamint a gyógyászati főépületben a földszinten öltözőkapacitás bővítése. Szintén tervben van a csendes szaunarészleg kialakítása.

A geotermikus kaszkádrendszerről is beszélt: használatával a megtakarított fűtésköltség 2013-ban 51.090.724,- Ft volt.



19 óra: jelentenek-e valós problémát a turisták? - kérdezik sokan. Bizonyos szempontokból igen, elsősorban a parkolás az egyik leginkább megoldandó feladatunk. 2012-13-ban majdnem 100 új parkolóhelyet hoztunk létre. Nem tervezzük a fizető parkolás bevezetését, mint ahogyan a helyi lakosok és a turistákat sem fogjuk megkülönböztetni, már ami a parkolást illeti. Számokkal támasztotta alá a városi bevételeket:

2013. évi fürdőbevétel:
414 043 365 Ft
2013. évi gyógyászati bevétel:
99 028 473 Ft
2013. évi idegenforgalmi bevétel:
22 418 600 Ft

Arra a kérdésre, hogy kell-e még fejleszteni a városi fürdőt? határozott Igennel válaszolt. A folyamatosan változó igények és piaci trendek megkövetelik a fejlesztéseket - mondta. Ezért is fontos többek között az Elixír hotel megépítése is, ami új munkahelyeket is teremt és rehabilitációs igényeket is kielégít.

18. 55 óra: Az gészségügyi szűrőhetekkel kapcsolatban is érkezett kérdés: miért nincs elég hely, és miért kell személyesen időpontot kérni, és miért nem lehet telefonon? Aki jelentkezett, azt el is láttuk. Addig iktatunk be pótnapokat, amíg mindenkit ki nem vizsgálnak - emelte ki. A szűrőprogram nem a várólista kikerülésére szolgál, hanem megelőzésre - hangsúlyozta. Valamennyi jelentkező páciens vagy a szűrésre, vagy a szakrendelésen való megjelenés alkalmával megkapta az ellátást - tette hozzá.



18.50 óra: Miért épülnek új sportpályák? Az önkormányzat új sportkomplexumot szeretne létrehozni. Az oka, hogy a jelenlegi sporttelep lakóövezetben helyezkedik el. A jelenlegi öltözőépület nem felel meg a mai kor követelményeinek: több öltözőre, tusolóra van szükség. Az élőfüves pálya építése egy hónap múlva befejeződi, a sportöltöző pedig 2014. októberében készül el. Tervben van további sportpályák létrehozása (teniszpálya, kézilabda és kosárlabda pálya). Fontos a sportolás, az utánpótlás nevelése, az egészséges életmódra nevelés - emelte ki.

18.45 óra: Lesz-e Mórahalmon zöldég-gyümölcs felvásárlás? - ez a kérdés rengeteg itt élő családot foglalkoztat. A következő 5 éves programunkban ez kiemelt projektünk lesz.

A lovas turizmus fontossága került napirendre. A szabadidős tevékenység mellett a polgármester kiemelte az oktatási szerepét és a gyógyászati célját. Hangsúlyozta, hogy a következő tanévben lovasképzés is indul a városban.



18.40 óra: Fizetnek-e fürdőbelépőt a szállodavendégek? - érdeklődött a lakosság. Nem fizetnek, ugyanakkor a két hotel helyi adóbevétele 56 millió forint, 2015-re ez 10 millió forinttal emelkedni fog a tervek szerint az Elixír hotellel. Kiemelte, teltházas napon 4.000 fő van a gyógyfürdőben, ebből 284 fő szállodavendég, azaz az összes belépett vendég mindössze 7,1%-a! A Babos tanya tulajdonjogáról és a Szent János térség fejlesztéséről is beszámolt. Ide új városi sportcsarnokot, fedett uszodát és üdülő övezetet tervezünk - hangsúlyozta.

18.35 óra:
Miért újítottuk fel a tanyai iskolákat? - érkezett sokaktól a kérdés. A legfontosabb érv, hogy támogatott beruházások voltak, de az is fontos szempont volt, őrizzük a hagyományainkat.



18.30 óra:
hogyan javítható a közétkeztetés minősége? - kérdezték sokan. Nagyon nehéz mindenki szája ízének megfelelő ételt készíteni. A közétkeztetésben beléptünk a mintamenza programba - hangsúlyozta Nógrádi Zoltán. Hangsúlyozta, hogy a régi alumínium edények nagy részét le tudják cserélni rozsdamentes edényekre. - A régi rozsdás hűtőszekrényeket is ki tudjuk cserélni újakra. Az új gőzpároló használatával lehetőségünk lesz újabb ételek készítésére, korszerűbb ételkészítési technológia bevezetésére (bő zsírban sült ételek kiváltása, rakott ételek készítése, zöldségek párolása). A főzött adagszám (650 adag) nagysága miatt 2 gőzpárolóra lenne szüksége a konyhának Az ipari botmixer használatával friss zöldség krémlevesek készítésére is lehetőség nyílik. A konyhai dolgozók létszámának bővülésével (3 fő) szeptembertől igyekszünk a fagyasztott zöldségek helyett több friss zöldséget felhasználni az ételkészítéshez - sorolta.

18.20 óra: a hulladékszállítási rendszer működését elemzi a polgármester. A szolidáris rendszer működésével ingatlanonként átlagosan 16 ezer forint a megtakarítás a lakosságnak.



18.15 óra: a következő téma a járda felújítási program indításának lehetősége. Nógrádi Zoltán beszámolójában kiemelte, hogy 2014. őszén megvalósul a Béke u. járda felújítása (a meglévő páratlan oldal) a Kissori úttól egészen a Gyepsorig. Hangsúlyozta, hogy amíg Makón lakossági hozzájárulással történik a járdarekonstrukció: térkő burkolat esetén ingatlanonként 12-18 ezer forintot fizet a lakosság, addig Mórahalmon csak lakossági partnerséget kérnek (csak munkaerőben). Kiemelte, hogy 1 m2 járda építési költsége:
Beton burkolat esetén: 6 000 Ft/m2
Térkő burkolat esetén: 13 440 Ft/m2

A folytatásban beszámolt arról, hol tart Mórahalom csapadékvíz-elvezető rendszerének fejlesztése.

18.10 óra:
az első témakör: Hogyan alakítsuk a hivatalok ügyfélfogadási rendjét? Szerdánként fél órával hosszabb lesz a hivatali ügyfélfogadás, 17.30 óráig tart majd, egy éves próbaidővel.

Milyen módon javítható a lakosság érdekérvényesítő képessége? Hogyan tudják a helyi lakosok a véleményüket eljuttatni a városvezetéshez? A Városházán található postaláda az egyik legegyszerűbb megoldás, de lehet használni online felületeket is:

„Vendégkönyv” menüpont a morahalom.hu weblapon: www.morahalom.hu/vendegkonyv és Mórahalom hivatalos Facebook oldalán: www.facebook.com/morahalom

A lakossági véleményeket további fórumokon is várjuk - emelte ki a polgármester. Megemlítette a képviselő-testületi tagok fogadóóráit, a tanyai Képviselő-testületi ülést, az utcagyűléseket, az Intézményvezetőkkel való kapcsolattartást és a civil szervezeteket.

18.05 óra:
egy különleges helyzet adja a közmeghallgatás okát - emeli ki Nógrádi Zoltán, nevezetesen a lakosság név nélküli megkérdezése a helyi közszolgáltatásokkal kapcsolatban. Az itt felvetődött legfontosabb témakörök adják a meghallgatás vázát.



18 óra: a képviselő testületi tagok mellett a meghallgatáson megjelent járási hivatal vezetője, a település plébánosa, a nagyobb pártok helyi képviselői.

A képviselő testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokat. A közmeghallgatást a helyi televízió élőben közvetíti. A műsor ideje alatt kérdéseiket telefonon is feltehetik a /70/ 3123 – 104 és a /62/ 281 –219-es számokon. SMS-ben már folyamatosan várjuk észrevételeiket a /70/ 3123-104-es mobilszámra.

Korábban:

Önkormányzatunk Európai Uniós források segítségével felmérést végzett a lakosság körében a közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségről. A kérdezőbiztosok személyesen közel 600 háztartást kerestek meg, névtelen válaszadásra kérve a Mórahalmiakat.

Elemezve az adatokat olyan érdekes kérdések merültek fel, amelyekre úgy vélem szükséges konkrét válaszokat adnunk, annak érdekében, hogy lakosaink információval történő ellátása teljeskörű lehessen.
 
Ennek érdekében Mórahalom város Képviselő-testülete

2014. június 19-én /csütörtökön/ 18.00 órakor

rendkívüli közmeghallgatást tart


A közmeghallgatás helye: „Aranyszöm” Rendezvényház színházterme

N a p i r e n d j e :
1./ Közérdekű javaslatok, bejelentések

A közmeghallgatást élő, egyenes adásban közvetíti a MÓRANET kábeltelevízió. A műsor ideje alatt kérdéseiket telefonon is feltehetik a /70/ 3123 – 104 és a /62/ 281 –219-es számokon. SMS-ben már folyamatosan várjuk észrevételeiket a /70/ 3123-104-es mobilszámra.

Minden érdeklődőt vár a Képviselő-testület!
 
Nógrádi Zoltán
polgármester