A lakásfelújítás helyi támogatásáról szóló rendeletet fogadott el Mórahalom Városi Önkormányzat

2020.12.01.

Lakásfelújítási támogatás igényelhető visszatérítendő kamatmentes kölcsön formájában a Mórahalmi Polgármesteri Hivatalnál.

A támogatás célja, hogy az Önkormányzat segítséget nyújtson a Mórahalmon élő, helyben munkát vállaló családoknak, mellyel a Képviselő-testület a településen már meglévő lakásállomány állapotának javításához, a családok általános komfortérzetének növeléséhez is hozzá kíván járulni. A Képviselő-testület az adott évben hatályos költségvetési rendeletében az e célra rendelkezésre álló előirányzat erejéig nyújthat támogatást, amely előirányzat összege évente 2.500.000.-Ft. A rendelkezésre álló fedezet kimerülése esetén további támogatás az adott évben nem nyújtható.

A rendelet hatálya azokra a Mórahalmon élő, helyben dolgozó házaspárokra, ill. élettársakra terjed ki, akik a Mórahalmon található ingatlanukat felújítanák és megfelelnek a rendeletben foglalt követelményeknek, azaz legalább két gyermekük van (kivétel ezalól, ha a használt Csok által vásárolták a lakásukat és a Csok támogatás igényléséhez korábban bevállalták legalább két gyermek születését). További feltétel, hogy a felújítandó ingatlan a kérelmező bejelentett lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint, hogy a kérelmező családjában az egy főre eső havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 500 %-át nem haladja meg.

A részletes feltételeket a Mórahalom város Képviselő-testületének a lakásfelújítás helyi támogatásáról szóló 27/2020/(X.1.) önkormányzati rendelete tartalmazza, mely az alábbi linkről érhető el:

https://njt.hu/njtonkorm.php?njtcp=eh8eg3ed2dr3eo2dt9ee6em3cj2ca3cb4bx9cf8cf9bw8j

A támogatás odaítélésről Mórahalom Város Képviselő-Testülete dönt a Szociális Bizottság javaslatára.

A támogatás az alábbi célokra kérhető:

a) víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése, felújítása,

b) fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,

c) központi fűtés kialakítása vagy cseréje, fűtéskorszerűsítés ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,

d) az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,

e) a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje, meglévő nyílászáró felújítása,

f) tető cseréje, felújítása, szigetelése,

g) kémény építése, korszerűsítése,

h) belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást, valamint

i) a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka.

Az igényelhető támogatás összege:

A támogatás mértéke legfeljebb az építési költség 90%-a, de maximum 1.250.000.-Ft lehet.

Az önkormányzati támogatás biztosítására az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése szerepel a rendeletben. A támogatást az önkormányzat a költségvetésében meghatározott előirányzat erejéig nyújtja, a keret kimerülését követően támogatás nem nyújtható. A kamatmentes kölcsön futamideje öt év, a visszafizetést havi törlesztésben kell teljesíteni.

A támogatás összege évente maximálisan 1.250.000ft-ot érheti el (legfeljebb az építési költség 90%-ig).

Az igénylés

A lakáscélú támogatás iránti kérelmet az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell benyújtani a Mórahalmi Polgármesteri Hivatalhoz, a támogatási rendeletben meghatározott mellékletekkel.


A kérelemhez mellékelni kell:

a) a kérelmező és vele együtt élő családtagjainak a jövedelemigazolását

b) 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolatot

c) amennyiben a felújítás engedélyköteles, az engedélyező határozat másolatát

d) munkáltatói igazolást arról, hogy a kérelmező részesült-e és milyen összegű munkáltatói támogatásban

e) a kérelmezővel együtt lakó gyermekek születési anyakönyvi kivonatát (gyermektelen fiatal házasok esetén igazolást arról, hogy használt lakásra igénybevehető CSOK támogatással vásárolták a lakást, családi házat)

f) költségvetést az elvégzendő felújítási munkákról, a sajáterő feltüntetésével

g) a kérelmező és vele együtt élő családtagjainak személyi adatait, állandó lakóhelyét/ tartózkodási helyét igazoló okmányokat

h) kérelmező nyilatkozatát arról, hogy helyi támogatásban még nem részesültek

i) kérelmező nyilatkozatát arról, hogy van-e bármilyen más, pénzintézetnél fennálló hitele, és amennyiben igen, akkor nyilatkozat szükséges annak havi kötelező törlesztőrészletéről, és

j) kérelmező vagyonnyilatkozatát.


A támogatás kifizetése:

A támogatás összege kifizetése, folyómszámlára történő utalással valósul meg,melyhez támogatási megállapodást kell kötni. A támogatás felhasználását a rendeletben meghatározott időpontig számlákkal igazolni kell.

További részletek a megadott link útján elérhető rendeletben találhatóak.