A lelkét is belefőzte Ádám a pörköltbe

2021.08.02.

Megint tarolt egy főzőversenyen a mórahalmi Tóth János szakképző csapata: elhozták a legfiatalabb főzőmesternek járó különdíjat, megkapták az Ezüst bogrács-díjat és a vándorserleget is. A siker titka a csapatmunka és a motiváció.

Vasárnap több ezren látogattak el a vajdasági Kispiacra a Nemzetek Főzőversenyére és hagyományos vásárra. A tizenkettedik alkalommal megrendezett Nemzetek Főzőversenye Határok Nélkül elnevezésű megmérettetésre idén mintegy hatvan csapat jelentkezett Vajdaság számos településéről és Magyarországról is.

A nyertes csapat. Több díjat elhoztak a mórahalmi szakképzősök. Fotó: Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola

Részt vett a versenyen a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola csapata is. Angyalné Kovács Anikó, az intézmény igazgatója két dolgot hangsúlyozott: az egyik, hogy alig néhány napjuk volt felkészülni, a másik pedig, hogy a diákok mindannyian önként döntöttek úgy, hogy szabad­idejükben vesznek részt a rendezvényen.

Hozzátette, a versenyeken a Nemzeti tehetség program pályázatán nyert eszközökkel tudnak versenyezni, ami hatalmas segítséget jelent.

A csapatok pörkölteket, leveseket és sülteket készítettek, a mórahalmiak hagyományos birkapörköltet főztek.

A Tóth János csapata ez alkalommal elhozta a legfiatalabb főzőmesternek járó különdíjat, megkapta az Ezüst bogrács-díjat és a vándorserleget.

A legfiatalabb mesterként elismert fiatalember, Szekeres Ádám azt mondta, rendszeresen részt vesz főzőversenyeken az iskolai csapattal. A mostaniban az volt számára különleges, hogy teljesen hazai pályán főzött, ugyanis Kispiacon él.

Pápai Péter szakoktató szerint nagyon egyszerű a sikerük titka: a motivációjuk belülről jön, látják a céljukat. A birkapörköltet a szülők tanácsára választották, Ádámmal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy nagyon sokan próbálták gyakran keresetlen jó tanáccsal ellátni, de ő nyugodtan folytatta a munkát, nem hagyta magát kizökkenteni.

– A legnagyobb titok szerintem, hogy Ádám lelke is megjelent a pörköltben, a birkán keresztül mutatta meg önmagát – tette hozzá Pápai Péter szakoktató.

Forrás: delmagyar.hu