Széchenyi Terv Plusz, Építsük együt Magyarországot! Magyarország Kormánya, Az Európai Unió társfinanszírozásával
Széchenyi 2020

Megnyílt Mórahalmon Dávid Júlia festőművész „Égen és Földön” című kiállítása

2020.03.03.
 Dávid Júlia festőművész „Égen és Földön” című kiállítását február 29-én nyitotta meg Nógrádi Zoltán polgármester a „Télűző” Kórustalálkozó keretein belül.
 Dávid Júlia 1961-ben született Marosvásárhelyen. 1981-től a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, iparművészeti szakon diplomázott. Első kiállítása 1986-ban volt.



Az erdélyi származású művész maga is őserőt hordoz, mindez vibráló személyiségéből és alkotásaiból is árad. Ő maga így vall művészetéről: „A magyarság őserőt hordoz, mely nagyon sok viharos történelmi kort élt meg. Ennek az őserőnek az újra feltárása és beépítése festményeimbe, küldetésemmé vált! A népmesék, mondák motívumai, a sámánok és táltosok örök ősi hite, a letűnt civilizációk, vándorló népcsoportok színes világa elevenedik fel. Alkotásaim elsősorban a népi értékek kincsestárából merítenek.”



A kiállítás március 24-ig munkanapokon 8-16 óráig, valamint hétvégenként rendezvények ideje alatt tekinthető meg.

A művésznővel korábban készített beszélgetésünk itt tekinthető meg: