Nyáron is tele a kollégium diákokkal

2021.07.23.

Majdnem ugyanakkora volt a zsongás csütörtökön reggel a mórahalmi szakképző Kölcsey utcai kollégiumában mint a tanév egy átlagos napján.

A diákok nyári gyakorlatukat töltik különböző vendéglátóhelyeken, addig a kollégiumban laknak.

Volt aki bankba indult, mások a gyakorlati helyükre siettek csütörtökön reggel a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolájának 2019 márciusában átadott Garabonciás kollégiumából.


– A szakképzéssel a legtöbb ágazatban együtt jár a nyári gyakorlat. Ez átlagosan 140-160 órás, ami azt jelenti, hogy hetekig itt vannak a diákok. Itt vannak vendéglátás-turizmus ágazaton a szakácsok, pincérek, cukrászok, akik kint dolgoznak munkahelyeken, például az Algyői Halászcsárdában, a mórahalmi Varga csárdában, vagy a 4-es vendéglőben, a Colosseum Hotelben és a Forrásban. Vannak, akik 4-kor kelnek és mennek munkába. Ők napi 7-8 órát dolgoznak. A nyári gyakorlat egybefüggő, nem szakítható meg. A másik a pedagógiai ágazat, ahol szintén gyakorlaton vannak a gyerekek – magyarázta Angyalné Kovács Anikó, az szakképző iskola vezetője.

Sárkány Előd éppen a zokniját húzta, ő naponta oda-vissza 40 kilométert, csaknem másfél órát utazik az Algyői Halászcsárdáig, de mint mondta megéri, mert nagyon szeret ott dolgozni.

– Nekem tetszik, csak a busz ne lenne olyan sok idő. Kedvesek a kollégák is. A hétvégén nagy lesz a hajtás, két esküvőnk is lesz, az egyik kint, a másik bent, és búcsú is lesz Algyőn – avatott be a hétvégi várható eseményekbe.

A lépcsőn jött lefelé Tamara, Tamás és Bojan. Tamara a 4-es vendéglőben dolgozik, a szakmát befejezte, marad érettségizni, a fiúk pedig szeptembertől a Colosseum Hotelbe szeretnének járni gyakorlatra, de ezt egy kéthetes próbaidőszak előzi meg. Tamás elmondta, az a feladatuk, hogy a szakácsok keze alá dolgozzanak, előkészítik a különböző alapanyagokat, délután a svédasztalnál segítenek.

– A munkához való hozzáállásukat tesztelik, erről szól ez a kéthetes kiválasztási folyamat – tette hozzá az intézményvezető, majd mire befejezte a mondatot, a diákok olyan gyorsan tűntek el, ahogy érkeztek.

Mórahalom Rend a lelke mindennek a mórahalmi kollégiumban is. A nyári gyakorlatukat töltő szakképzős diákok beosztása egy táblán olvasható.
Fotó: Török János