On-line sütiverseny Mórahalmon

2020.11.21.

Családi online süteménykészítő versenyt hirdetett még októberben a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolája, amire négy kategóriában – süti, torta, kalács és összetett – várták a képeket.

A felvételeken meg kellett örökíteni az alapanyagokat, a készítés folyamatát, a kész süteményt és a készítőket. Nevezni egyénileg vagy legfeljebb háromfős családi csapatban lehetett, a családinak legalább egy 14 éven aluli tagja kellett, hogy legyen. Angyalné Kovács Anikó, az intézmény vezetője azt mondta, meghosszabbították a korábbi, október végi határidőt. Néhány, de nagyon lelkes pályamű érkezett, kilencen neveztek a versenyre, amire még vasárnap éjfélig várják a jelentkezőket. Olyan cuki fotó is érkezett, amelyen vágyakozó tekintetű gyerekek ülik körbe a kész tortát.

A nevezőknek el kell küldeniük a csapat nevét, a kategóriát és a fotókat a tothjanos.morahalom@gmail.com e-mail-címre. Eredményhirdetés no­vember 24-én, kedden 12 órakor lesz az iskola Facebook-­oldalán. Oklevéllel és serleggel díjazzák a legszebb kedvencet, a legszebb tortát és a legszebb kalácsot. Az összetett verseny győztese vándorserleget kap.

Közben már készülnek a következő versenyre: karácsonyi ünnepi, díszített asztalokkal lehet majd versenyezni.