Az EGT Alap Magyarország és az Alkalmazkodás az Éghajlatváltozáshoz program zárórendezvénye

 2017. április 19.-én került megrendezésre az EGT Támogatási Alap - Alkalmazkodás az Éghajlatváltozáshoz Program hivatalos zárórendezvénye Budapesten, ahol az Alapkezelő, a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC), mutatta be a program eredményeit, a megvalósult projektek hosszú távú pozitív hatásait és olyan tevékenységeket, új projekteket és sikeres együttműködéseket, amelyek a program által jöttek létre.
 Ez a rendezvény volt az Alkalmazkodás az Éghajlatváltozáshoz program hivatalos zárórendezvénye, ahol a program keretében megvalósított 10 projekt fő eredményeit ismertették. A pályázati program sikerét és tartós hatását illusztrálta az ezen projektekből létrejött új tevékenységek, projektek és sikeres együttműködések bemutatása is.
Az Alkalmazkodás az Éghajlatváltozáshoz program támogatásával jött létre a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR), ami az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz szükséges szakpolitikák kialakításához és népszerűsítéséhez szükséges alapot teremti meg. Ezzel segíti a stratégiaalkotást és döntéshozatalt helyi, térségi és országos szinten.
A program további fontos eleme volt a lakosság klímaváltozással kapcsolatos ismeretének bővítése, a helyi érdekcsoportok és döntéshozók mobilizálása, a helyi adaptációs stratégiák kialakításáért és megvalósításáért felelős önkormányzati alkalmazottak képzése, valamint a klímaváltozással kapcsolatos helyi ellenállóképesség növelése a klímaváltozásnak való kitettség elemzésével. A program keretében megvalósított mintaprojektek reprezentatív és jól replikálható megoldásokat kínálnak a klímaváltozás hatásainak mérséklésére illetve az annak való kitettség csökkentésére. A program továbbá támogatta a donor államok és magyarországi szervezetek közötti együttműködést, és hozzájárult a bilaterális kapcsolatok javításához a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás területén.

Kószó Miklós, a BTC EGTC munkaszervezet vezetője előadást tartott „Hosszú-távú együttműködések” témában, melyben bemutatta Mórahalom és Evje og Hornnes önkormányzatának gyümölcsöző kapcsolatát és együttesen megvalósított projektjeit.