Bivalyfesztivál

A mórahalmi Nagyszéksós-tónál lévő bivalyrezervátumnál 2012-ben rendeztek első ízben bivalyfesztivált, azóta ez a gasztronómiai és kulturális rendezvény minden nyáron megrendezésre kerül
A rendezvény látogatói megismerhetik az egykor igen elterjedt igavonó életmódját, szokásait, valamint bivalygulyást és bivalypörköltet is kóstolhatnak.

Magyarországon a XVI. század óta tenyésztenek bivalyokat, 1911-ben még 155 ezres állomány élt az ország akkori területén, huszonöt évvel később már csak hétezer példányt számláltak meg. Napjainkban néhány százra tehető a magyarországi állomány, többségük nemzeti parkokban él.

A Nagyszéksósi Bivelyrezervátum területén élő bivalygulya egyedeinek száma folyamatosan emelkedik, az eredeti természeti környezet fenntartásában és alakításában fontos szerepet töltenek be.

A város fontosnak tartja, hogy ezekkel az értékekkel a lakosságot és az idelátogató turistákat is megismertesse. Ennek egyik népszerű eszköze az évente megrendezésre kerülő Bivalyfesztivál, melynek hagyományápoló és turisztikai jelentősége egyaránt számottevő.

A fesztivál vendégeit koncertek, vidám színházi produkciók várják, a gyerekeknek kézműves-foglalkozásokat szerveznek, az idősebbek szekértoló és leánycipelő versenyen, rodeó bikán vagy patkódobásban tehetik próbára ügyességüket, az asszonyok pedig sodrófahajításban mérhetik össze erejüket.

A rendezvény alkalmából általában több bivalyt vágnak le. A hús egy részéből egy óriásbográcsban bivalygulyás lesz, félszáz apróbb főzőalkalmatosságban pedig bivalypörköltet készíthetnek a gasztronómiai vetélkedőre benevezett csapatok.