TOP-1.2.1-15-CS1-2016-00006

Jelen fejlesztés maximálisan illeszkedik a TOP-1.2.1-15 pályázati felhívás „A” fejlesztési céljához, azaz a térségben jelentős kulturális és örökségi helyszínek turisztikai fejlesztési támogatásán belül a Rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztését támogató fejlesztési elképzelésekhez, mivel a fejlesztés konkrét célja a település aktívan fejlődő részén már eddig is sikerrel működő Futó-Dobó Lovasközpont rendezvényterének fény- és hangtechnikai fejlesztéseinek megvalósítása, illetve kiegészítő jelleggel az attrakció közvetlen környezetének fejlesztése a szükséges parkolóhelyek kialakításával.

Támogatási szerződés száma: TOP-1.2.1-15-CS1-2016-00006
Kedvezményezett: Mórahalom Városi Önkormányzat

A Csongrád Megyei Területspecifikus mellékletben megfogalmazott részcélok közül az „A” fejlesztési célra, azaz az egészséges életmódhoz és a megye természeti értékeihez kapcsolódó valamennyi turisztikai forma (kiemelten az öko-, aktív, vízparti és sportturizmus), valamint a megye hagyományaira, feltárt kulturális, épített környezeti nemzeti értékeire, kiemelkedő rendezvényeire alapozott turizmus számára elkülönített indikatív keretösszeg keretében nyert támogatást a konzorcium. A fejlesztések eredményeként megvalósíthatóvá válnak azok az elképzelések, melyek a látogatottság és a turizmusból származó bevételek növelése érdekében szükségszerűek. Ezáltal lehetővé válnak az első évre tervezett 5000 fős látogatói létszám és az eddigi nagy sikerrel lebonyolított hagyományőrző és ünnepi rendezvényeket és színházi előadásokat is felülmúló rendezvények lebonyolítása.