Szt. Erzsébet Gyógyfürdő
Mórahalom Turisztika
Ipari Park
Város- és turisztikai kártya
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Elkezdték elszállítani kedden reggel azokat a roncsautókat, amelyeket az embercsempészek hagytak maguk után. Az első három kocsit Mórahalomról vitték el, de az autómentőknek még valószínűleg több százszor kell fordulniuk, mert annyi roncs lehet széthagyva a déli határszakasz közelében. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalhoz eddig már száz bejelentés érkezett.
Az igazgatási szünetről szóló 2023. évi XXVI. törvény, valamint a 2023. évi téli igazgatási szünet elrendeléséről szóló 407/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése értelmében 2023. december 27. napjától 2024. január 1. napjáig igazgatási szünet került elrendelésre.
Tegnap roncsautókkal körülvett, mórahalmi helyszínen tartott sajtótájékoztatót Nógrádi Zoltán polgármester, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő és Salgó László, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja.
2023. október 19-én Magyar-román Nyugdíjtanácsadó Nap megtartására kerül sor a Kormányhivatal Rákóczi tér 1. szám alatti épületében. Az érdeklődő ügyfelek számára a nemzetközi ügyintézéssel foglalkozó munkatársak személyre szóló tájékoztatást adnak a magyar és román nyugdíjjogosultság feltételeiről, folyamatban levő ügyeikről, az ügyintézési teendőkről.
Bár a járási hivatalok 2013. január 1-vel kezdték meg működésüket, a mórahalmi ügyintéző rendszer története mégis egyedi, előzmény nélküli, ugyanis az korábban a szegedi járás része volt.
Az „Újgenerációs NGA hálózatok fejlesztése a NET-TV Zrt.-nél a Mórahalmi járásban” elnevezésű projekt záróeseményére került sor szerda délelőtt a mórahalmi Városházán.
A madárinfluenza elleni felügyeleti körzetet 2023. május 23-ai dátummal feloldotta a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal "Madárinfluenza megfigyelési körzetet" rendel el