Széchenyi Terv Plusz, Építsük együt Magyarországot! Magyarország Kormánya, Az Európai Unió társfinanszírozásával
Széchenyi 2020

Kocsimúzeum

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!
5
1
4
0
3
0
2
0
1
0
5
5 az 5-ből - 1 vélemény alapján

„Minden kocsi egy történet, ezek a kocsik élnek, a múltat közvetítik a jelen emberének.”


A kocsimúzeum a Futó- Dobó Lovas központ melletti épületben került kialakításra. 2020. januárja óta várja a látogatókat, így a mórahalmi térség legújabb turisztikai attrakciója.

A múzeumban 20 kocsi talált otthonra. Legtöbbjük a környékbeliek felajánlásával kerülhetett a kiállításra, ebből is látszik, hogy a térség lakói milyen fontosnak tartják a paraszti hagyomány megőrzését.

Amellett hogy, rég nem látott, járművekkel ismerkedhetnek meg, egy-egy család történetébe is bepillantást nyerhetnek. A kocsik és a berendezett kovácsműhely kellékei a helyiek mindennapját idézik, emellett emléket is állítanak a legendás dorozsmai kocsi készítőknek és kovácsoknak.