Ugrás a fő tartalomra
Széchenyi Terv Plusz, Építsük együt Magyarországot! Magyarország Kormánya, Az Európai Unió társfinanszírozásával
Készült az Európai Szociális Alap támogatásával
Széchenyi 2020

68 év után újra költ kacagócsér hazánkban, ráadásul Mórahalmon!

2023.08.10.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság számol be közösségi oldalán az idei év egyik madarász-szenzációjáról, miszerint egy kacagócsérpár költésbe kezdett a mórahalmi Nagyszéksós-tavon.

Összesen három fióka kelt ki. A kacagócsér kis számban, kóborlóként rendszeresen megjelenik Magyarországon, leginkább a késő tavaszi és nyári időszakban, ilyenkor elsősorban a szikes tavakat keresi fel. A természetvédelmi szakemberek úgy döntöttek, hogy a mórahalmi fiókákat – hazánkban első alkalommal – meggyűrűzik. Végül csak az egyikük kapott egyedi azonosítóval ellátott eszközt, a három fióka közül egy feltehetően elpusztult pár napos korában, a másik pedig még túl kicsi volt ahhoz, hogy gyűrűt kaphasson. A jelölés a későbbiekben remélhetőleg információt szolgáltat a madárról, például a területhűségéről és vonulásáról.

kacagócsér

(Fotók: Kiss Mónika, Mészáros Csaba, Széll Antal)