Széchenyi Terv Plusz, Építsük együt Magyarországot! Magyarország Kormánya, Az Európai Unió társfinanszírozásával
Széchenyi 2020

Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hetedik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait

2017.10.06.
 Novák Katalin a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott rendezvényen azt hangoztatta, hogy a munka és a család nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást kiegészítő fogalmak, hiszen stabil munkahely mellett könnyebb kiteljesedni a családban, és a biztos családi háttér nélkülözhetetlen a jó munkahelyi teljesítményhez.
 Hozzátette, azt szeretnék, hogy a munkavállalás ne lehessen akadálya a gyermekvállalásnak vagy a gyermekvállalás a munkába állásnak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy mostanra már a kormányzás minden területén a családbarát gondolkodás lett jellemző, valamint az adórendszer és a munkaerőpiaci intézkedések is a családok érdekeit tartja szem előtt.

Novák Katalin közölte, 2018 a családok éve lesz, és bíznak abban, hogy még inkább érezhető lesz az élet minden területén a családokat középpontba helyező gondolkodás.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy jövőre szeretnének kidolgozni egy egységes minősítési rendszert a családbarát munkahelyeknek, ezzel meghatároznák azt a minimumszintet, amelynek meg kell felelniük a pályázóknak.

Az elismerést idén 45 szervezet, intézmény, illetve cég képviselője vehette át. A nyertesek között van az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., több önkormányzat – Békéscsaba, Nyíregyháza, Pápa, Vác -, kórházak, kormányhivatalok, művelődési központok, bíróságok, rendőrkapitányságok, egyetemek, gyermekjóléti központok, továbbá számos kis-, közép- és nagyvállalat.

A pályázat nyertesei jogosulttá váltak a Családbarát munkahely cím használatára, valamint legfeljebb hárommillió forintos támogatást is elnyertek.

Kiemelten támogatták az olyan gyakorlatokat, amelyek a gyermeket váró vagy kisgyermeket nevelő nők mellett az apákra vagy az idős, beteg hozzátartozókat ápoló munkavállalókra is gondoltak.
A jutalmazottak között van a Mórahalmi Polgármesteri Hivatal is, Mórahalom Városi Önkormányzat komplex családbarát programja című pályázati projektet a Támogató 1 700 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.