Erős lett a szezon vége Mórahalmon

2020.09.02.
 Nehéz és gyenge kezdést követően a körülményekhez képest erős szezont zárt a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő, ahol már az őszi–téli üzemre készülnek. A nyár utolsó hétvégéjén telt ház volt a für­dőben.
 Ilyenkor kell strandra jönni, kellemes az idő, nincs tömeg, és lángosért sem kell fél órát sorban állni – néztünk össze fotóriporter kollégámmal a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőben kedden dél­előtt a hűsítő kora reggeli vihar után, pedig itt a hétvégén mozdulni is alig lehetett, most pedig egy, azaz egy ember tempózott az úszómedencében, de másutt sem ért össze a könyökük a vendégeknek.



Farkas Gábor intézményvezető elmondta, szeptember elsejével bezárt a fürdő nyári bejárata és a koktélozós rendezvénymedence, majd fokozatosan zárják be a strandrészleget is.

– Az ilyenkor szokásos karbantartási munkák mellett lassan átállunk a téli üzemre, aminek csúcspontja októberben az úszómedencét borító sátor felállítása – sorolta az igazgató, aki a látogatók számáról úgy nyilatkozott, úgy kellett volna kezdeni a szezont, ahogy véget ért a hétvégén.

– Összegezve, az ismert körülményeket követő nehézkes indulás után erős befejezés következett. Csúcsra jártak a fürdők az utolsó nyári hétvégén – tette hozzá. Mindezek ellenére a tavalyi év hasonló időszakához képest a látogatók csak 60 százaléka érkezett a fürdőbe – tette hozzá. Nem úgy a kisszállási idősebb Ács-Sánta Béla, aki rendszeresen, hetente egyszer jön, úszik, szaunázik, a masszázsmedencében re­laxál, és kedd délelőtt csak az övé volt az úszómedence.

– Nyitásra itt vagyok, mert szeretem, ha üres a hely – mondta az 500 méter vegyes után.

Barta Béla feleségével Budapestről érkezett Mórahalomra, hat éjszakát töltenek a homokháti városban. A látogatást pont úgy időzítették, hogy elkerüljék a nagy nyári tömeget.

– Vasárnap érkeztünk, akkor tele volt a fürdő, most nagyon klassz. Tavaly decemberben voltunk itt először, és annyira elégedettek voltunk, hogy visszajöttünk. A szállással is minden rendben van, a víz is csodálatos, pedáns hely Mórahalom – dicsérte lelkesen a várost a fővárosi nyugdíjas, miközben a nyakát masszírozta az egyik vízsugár.

Forrás: delmagyar.hu