Hamarosan átadják a mórahalmi judo központot

2020.08.19.
 A 2019 novemberében elkezdett mórahalmi judo központ építése a végéhez közeledik. Az épületben a hétvégén a Mórahalmi Judo Egyesület tagjai rakták le a 260 m2 szőnyeget. A központ ünnepélyes átadója szeptember 9-én lesz.
 A város azzal a céllal fogott bele az új sportlétesítmény építésébe, hogy méltó otthont adjon a judo sportnak. A csarnok nemcsak helyi, hanem országos és nemzetközi szinten is jelentős szerepet fog betölteni. A gyerekek is nagyon várják már, hogy megnyíljon a korszerű központ, hogy megfelelő körülmények között folyhassanak az edzéseik.

 
Az épület 555 m2-es kialakítású, amelyben tatamival borított küzdőtér és konditerem kapott helyet a kiszolgáló helyiségekkel együtt. A beruházás összköltsége megközelítőleg 226 millió forint, amelyből 196 milliót a Magyar Judo Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújt, Mórahalom önkormányzata pedig majd 30 millióval járult hozzá a beruházáshoz.