Ugrás a fő tartalomra
Széchenyi Terv Plusz, Építsük együt Magyarországot! Magyarország Kormánya, Az Európai Unió társfinanszírozásával
Széchenyi 2020

Hatodik alkalommal gyűltek össze az egyházmegye diákjai: megtanultak másként látni

2019.03.05.
Mint mondták, átértékelték a dolgokat és megtanultak nem ítélkezni azok a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskoláiba járó 10-11. osztályos diákok, akik a múlt héten részt vettek a hatodik alkalommal megrendezett Kapcsolódj be te is! elnevezésű szociális érzékenyítő táborban.

– Gondolkodok, de semmi nem jut az eszembe. Nem működik az agyam – mondta az egyik fiú, a Kapcsolódj be te is! elnevezésű szociális érzékenyítő hét résztevője a bentlakásos tábor utolsó napján, szombat reggel a Mórahalomhoz közeli Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolában. A tekintetek még kicsit álmosak voltak, pedig már túl volt az első játékon a 21 diák

Mint megírtuk, a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskoláiba járó 10-11. osztályos diákok hatodik alkalommal gyűltek össze, hogy megismerkedjenek a mai, hazai szociális problémákkal. A témákat a területen dolgozó szakemberek ismertették interaktív előadásokon, de a fiatalok személyes tapasztalatokat is szerezhettek az intézménylátogatásokon. A hét témái voltak többek között a szegénység, a fogyatékkal élők, a kisebbségek, a cigányság, a drogfogyasztás és az idősgondozás.

Polyák Eszter, a Katolikus Ház ház munkatársa, önkéntese, a tábor egyik szervezője szombat reggel azt kérte a diákoktól, hogy öt, négyfős csoportban félóra alatt gyűjtsék össze, mi az amit hazavisznek innen. – Ne a programokat soroljátok fel, hanem a azok lelki vonzatát, az érzelmeket és értékeket, amivel gazdagodtatok. A másik, ami még fontosabb, hogy miben tudjátok ezeket megvalósítani és hasznosítani. Merjetek nagyot álmodni – mondta a fiataloknak Eszter.

A nagyméretű papírlapokra olyan szavak kerültek, mint az empátia, érzékenység, más látásmód kialakítása. A legvidámabb csoport három tagja, Nagy Borbála, Peredi Édua és Bernát Sára a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 10. b osztályos diákjai, negyedik társuk, Oláh Beatrix, a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium tanulója. A lányok egyetértettek abban, hogy gyorsan eltelt ez az egy hét, sok volt a program. – Találkoztunk sok különböző emberrel, átértékeltük a dolgokat, megtanultunk nem ítélkezni első látásra. Testi és értelmi fogyatékosokkal is találkoztunk, de bekötött szemmel beszélgettünk velük, majd amikor levettük a kendőt, láthattuk és rájöttünk, hogy ők is ugyanolyan emberek mint mi – mesélte Borbála. – Attól függetlenül, hogy valaki sérült, problémái vannak, attól még ő is tud teljes életet élni – tette hozzá Beatrix.

Forrás: delmagyar.hu