Kárpát-Medencei Népfőiskolai Hálózat alakult Lakitelken – Az élethosszig tartó tanulás pillére

2021.07.14.

Sokéves előkészítő munkának köszönhetően a közelmúltban Lakitelken megalakult a Kárpát-Medencei Népfőiskolai Há­­lózat.

Az alapító népfőiskolák között kapott helyet a mórahalmi Kapocs Népfőiskola is, amely járási népfőiskolaként egy tavasszal létrehozott alapítvány keretein belül végzi tovább tevékenységét. A Ka­pocs Népfőiskola Alapítvány folytatja tovább a népfőiskolai feladatokat, számos új célt tűzve ki maga elé. A hálózati tevékenység is hoz újdonságokat, szélesebb kapcsolatrendszert és munkát.

Kovács-Tanács Istvánné, az intézmény szakmai vezetője elmondta, az eddigi feladatok mellett új célokat tűzött ki maga elé a népfőiskola.

– Mórahalom 2017-ben alapított népfőiskolát, ami az élet­­hosszig tartó tanulás egyik alappillére, a kulturális élet és a közművelődés egyik ága. 2017. május 10-én Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány elnöke, Kary József, a Nemzeti Művelődési Intézet igazgatója, az együttműködő nyolc település (Ásotthalom, Do­­maszék, Horgos, Királyhalom, Magyarkanizsa, Móraha­lom, Röszke, Zákányszék) pol­­gármesterei, a civil szerve­zetek képviseletében pedig a Nagycsaládosok Egyesülete és a Mórahalmi Gazdakör elnökei szentesítették az alapító okiratot. Az előadások mellett feladataink közé tartozik a gazdák támogatása, a hagyományőrzés, és ami nagyon fontos, a határon túli kapcsolatok építése, erősítése és támogatása közös programokon és rendezvényeken keresztül. Az alapítvány megalakulásával kicsit más formában dolgozunk tovább, az eddigi feladatok és célok mellé további célkitűzésekkel bővült a vállalásaink sora. Így például a hátrányos helyzetű, sérült gyerekek, ki­­emelkedő fiatal tehetségek tá­­mogatása – sorolta a vezető.

A népfőiskolai hálózat alakuló rendezvényén a tizenöt alapító népfőiskola bemutat­kozása mellett a mórahalmi­ak részt vettek a Bibliaház átadásán is, amely a most folyó lakitelki nagy beruházás egyik részeként valósult meg a Hungarikum Ligetben Lakitelken.

Kovács-Tanács Istvánné, az Aranyszöm Rendezvényház munkatársa és a mórahalmi Kapocs Népfőiskola szakmai vezetője azt mondta, új célokat tűzött ki maga elé a népfőiskola.
Fotó: Kuklis István

A hálózati tevékenység is hoz újdonságokat, szélesebb kapcsolatrendszert és munkát.

Forrás delmagyar.hu