Kedvezményes belépőkkel köszöni meg a véradók segítségnyújtását a mórahalmi gyógyfürdő

2023.02.20.

Évente 120 ezer fürdőbelépőt ajánl fel véradók számára a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő. Berta Zsolt értékesítési és marketingvezető elmondta, tizenhét éve, 2006. óta támogatják a vérellátó szolgálatokat és a véradók körét.

– Magyarországon a mórahalmi fürdő volt az első, aki ezt a felajánlást megtette. Azóta nagyon sok véradónak tudtunk pihenési, regenerálódási, kikapcsolódási lehetőséget biztosítani a fürdő szolgáltatásai által. Ez is hozzájárul az egészséges életmódhoz, ahhoz a szemlélethez, amit a vérellátó is magáénak tudhat.

Kezdetben ingyen kaphatták meg a fürdőjegyeket a véradók, a megváltozott gazdasági körülmények miatt jelenleg 50 százalékos kedvezményt biztosító belépőket adnak, ezekkel 2200 Ft-os áron vehetők igénybe a fürdő szolgáltatásai, nem csak mórahalmi lakosoknak.

– Először a szegedi vérellátóval alakult ki az együttműködés, de ma már a pécsi és a Közép-magyarországi régió, Budapest vonzáskörzete is részesül a kedvezményes jegyekből.

A belépők felhasználásának módja is változott az elmúlt években. Amióta bevezették a mórahalmi turisztikai kártyarendszert, ehhez kapcsolják a kedvezmény igénybevételét.

– A véradó kap egy kupont, amely azt igazolja, hogy megjelent a véradáson, a turisztikai kártyát pedig egy nagyon egyszerű, ingyenes regisztráció után a telefonján tudja tárolni. A kártyához tartozó QR-kódot és a kupont kell bemutatni a fürdő pénztáránál, így jogosult lesz a kedvezmény igénybevételére. Két szakaszra osztottuk a belépők felhasználhatóságát, az év első felében 2023. július közepéig vehetők igénybe.

Ahogy a marketingvezető fogalmaz, ez egy gesztusértékű köszönet, karitatív együttműködés és támogatás.

– A vérellátók igyekeznek különböző kampányokkal növelni a véradók számát, egyre nagyobb kihívás számukra azt stabilan biztosítani. Mi azért tartunk ki ilyen hosszú ideje az együttműködés mellett, mert rendkívül fontosnak tartjuk a vérmennyiség biztosítását, azért, hogy egyetlen segítségre szorulónak se kelljen vérhiánnyal szembesülnie.