Kistérségi természetvédelmi versenyen nyertek a mórahalmiak

2021.01.04.

Első helyezést ért el a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola csapata a közelmúltban a Teodorovits Ferenc Kistérségi Természetvédelmi Versenyen, amelynek célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a Homokháti kistérség állat- és növényvilágával, védett területeivel, a verseny névadójának munkásságával és egy-egy nemzeti parkkal.

A versenyt az ásotthalmi Orchis Természetvédelmi Egyesület – Naszradi Edit és Andrési Pál – szervezte immár 14. alkalommal.

A dobogó legfelső fokára a Kovács Zsófia 6. b, Czékus Flórián 7. b és Helmeczi Csaba 7. a osztályos tanulókból álló csapat állhatott. A középpontban ez alkalommal a Homokháti kistérség és a Kiskunsági Nemzet Park természeti értékei álltak. Az ismeretanyag nagy része a tankönyvekben nem szerepel. A járványügyi előírások miatt online feladatokat oldottak meg a tanulók, majd egy plakáton kellett bemutatni lakóhelyük egyik védett természeti értékét.

Murányi Gabriella felkészítő tanár, a Zöld Levelecske Környezetvédő Szakkör vezetője annak örült, amikor megtapasztalhatta azt a csapatmunkát, ahogy együtt, félszavakból megértve a másikat jutottak el diákjai a megoldásig. Amit pedig nem tudtak első nekifutásra megoldani, ott logikusan gondolkodva, de fel nem adva, az általános műveltségükre alapozva jutottak el a megfejtésig.

– Felemelő érzés, igazi pedagógusi élmény volt megfigyelni a csendes, elfogadó, a másikra figyelmesen hallgató tanulók együttműködését – tette hozzá.