Még az idén elkezdődhet az új oktatási intézmény építése Mórahalmon

2024.02.15.

Területük volt, nem kell fát kivágni, oktatási intézményt és sportinfrastruktúrát nyer Mórahalom azzal, hogy ingyen felajánlott egy közel tízhektáros területet a Szeged-Csanádi Egyházmegye új projektjének – mondta Nógrádi Zoltán. Mórahalom polgármestere úgy fogalmazott, a város pontosan tudja, mit akar honnan és hova akar eljutni, ezért keresték meg az egyházmegyét az ötlettel.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye szerdán este osztott meg weboldalán egy közleményt Mórahalom lesz az otthona a Szeged-Csanádi Egyházmegye új projektjének címmel. A közleményben megemlítik, a szegedi püspöki stadion melletti véderdő helyére még 2018-ban terveztek építeni egy katolikus általános iskolát és gimnáziumot – időközben kiderült, hogy három edzőpályát is tartalmaz a projekt. Előbbivel a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóhoz tartozó közel tízezer gyerek tehetséggondozását, egyetemre való felkészítését akarták segíteni, az edzőpályákkal és a hozzá tartozó kollégiummal pedig a Grosics Akadémia futballutánpótlás-képzését fejlesztették volna. Ezt Kiss Rigó-László püspök mondta el lapunknak adott interjújában. Mivel Szeged önkormányzata többször kifejezte nemtetszését a beruházással kapcsolatban, még tüntetést is tartottak a városban, ezért a Szeged-Csanádi Egyházmegye más megoldást keresett.

Ezen a területen épül majd fel az iskola a meglévő sportcsarnok és uszoda mellett. Fotó: Duka Félix

A projektet Mórahalmon valósítja meg, köszönhetően a helyi önkormányzat segítségének, amely ingyenesen felajánlott egy közel 10 hektáros területet a tervezett infrastruktúra felépítésére. Mórahalom a beruházás eredményeképpen egy Magyarországon egyedülálló közoktatási intézménnyel, illetve utánpótlásképzővel gazdagodik – írja az egyházmegye közleménye. Azt is tudatták, hogy a terveik között szerepel az egyébként rossz állapotú, szeméttel teli véderdő megtisztítása is.

A döntéssel kapcsolatba megkerestük Nógrádi Zoltánt, Mórahalom polgármesterét, aki elmondta, a város kereste meg az ötlettel az egyházmegyét.

Egyrészt Mórahalom pontosan tudja, hogy mit akar honnan és hova akar eljutni és ennek érdekében alakítja a várospolitikát. Azt gondoljuk, hogy a gyerekekbe, ifjúságba, a sportba, a kultúrába való befektetés a legjobb befektetés közösségi és városi szinten. Ezzel a város nyer egy oktatási intézményt, egy hatalmas sportinfrastruktúrát, egy olyan pozíciót a sportban, amelyik az ifjúságpolitikára is hatással lesz, hiszen utánpótlás-nevelési központ leszünk. Mórahalom geopolitikai helyzete azt diktálja, hogy Szegedtől Bajáig, az 55-ös főút mentén egy meghatározó oktatási, nevelési és sportbázis legyünk. Ez a beruházás még a gazdaságunkra is ki fog hatni – indokolta a város szempontjából rendkívül fontos döntés hátterét Nógrádi.

A várospolitika azt diktálta, hogy látván milyen méltatlan helyzet alakult ki emögött a nagyszerű ügy mögött Szegeden, úgy gondoltuk, hogy ezzel a lehetőséggel élni fogunk. Erre úgy tekintek, mintha Szegeden történt volna meg, hiszen Mórahalom és Szeged jövője következő időszakban össze fog kapcsolódni. Egy nagyon jó együttműködés alakulhat ki a két két város között, összeköt bennünket ez az ügy. Területünk volt, nem kell fát kivágni, szerintem ez mindenki számára egy optimális megoldás – tette hozzá Mórahalom polgármestere.

Az egyházmegye katolikus általános iskolája, gimnáziuma és a sportpályák a mórahalmi sportközpont közepén, a meglévő sportcsarnok és uszoda mellett épülnek fel. A polgármester szerint még ebben az évben elkezdődhet az építkezés.

Forrás: delmagyar.hu