Megújult és bővült az iskola Mórahalmon

2022.04.26.

Kásler Miklós a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola új - 693,1 millió forintból, uniós támogatással felújított és kibővített - épületének átadásán azt mondta: ez a kétezer éves, keresztény kultúránkból, a magyar hagyományokból és az európai értékekből levezethető értékrend, amely meghatározta a magyarság múltját, s meghatározza jelenét és jövőjét is.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke úgy fogalmazott, az elmúlt években rengeteget fejődött a magyar oktatás infrastrukturális és szakmai szempontból is. 100 milliárdos nagyságrendű uniós és kormányzati fejlesztési forrás érkezett a területre, ebből 3,8 milliárd a szegedi tankerületbe. A szakember kifejtette, ahhoz, hogy egy iskola jól működjön az infrastruktúra és az eszközök mellett szakmaiságra is szükség van. A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában mindez adott: egyaránt odafigyelnek a tehetséggondozásra és a felzárkóztatásra, az oktatás mellett hangsúlyt helyeznek a művészeti nevelésre és a testnevelésre is – hangzott el.

A beruházás során új épületszárnyat emeltek, ahol a természettudományos, művészeti és a technika tantárgyak élményszerű oktatását lehetővé tevő tantermek kaptak helyet. Megújultak az iskola belső terei, a tetőtérben az egyénre szabott oktatást feltételeit biztosító foglalkoztatószobákat alakítottak ki, a tornateremben pedig új sportpadlót fektettek le. A projekt részeként 100 millió forintból új bútorokat, informatikai eszközöket – köztük 25 digitális táblát -, laborberendezéseket, tan- és sporteszközöket vásároltak.