Nemzetközi judoversenyt rendeztek Mórahalmon

2023.03.21.

Hatalmas érdeklődés mellett szombaton tartották Mórahalmon a Diák A- és B korcsoportos Magyar Kupát és a serdülő rangsorversenyt.

450 magyar és 100 külföldi gyermek érkezett a településre, a legtávolabbi városok, ahonnan jöttek versenyzők, Belgrád és Csíkszereda volt. A hivatalos megnyitó és a bemelegítések után megkezdődtek az összecsapások. Csiszár Dániel, a Mórahalmi Judo SE vezetője elmondta, van egy-két sportág, amellyel nem vetekedhet a cselgáncs, ilyen a foci vagy a kézilabda, de szerencsére egyre többen választják ezt a küzdősportot.

– Már óvodás kortól fejlesztjük a koordinációjukat, és ami nagyon fontos, megtanítjuk őket esni. Ez a sport fegyelemre, csapatösszetartásra tanít, edzés közben pedig észrevétlenül erősödnek, izmosodnak a gyerekek. Szülők, tanárok, védőnők visszajelzései alapján látjuk, mennyit segít a koncentrációban, így a tanulásban is.

A verseny helyszínére érkezve meglepetten konstatáltuk, hogy nagyon sok lány cselgáncsozó van. Rá is kérdezünk az edzőnél a nemek arányára, aki nevetve válaszolt:

– Igen, szerencsére egyre több lány jön, sokszor vérmesebbek is, mint a fiúk.

A hatalmas tömegben feltűnik Csiszár Dániel lánya, a 16 éves Csenge, aki nemrég országos magyar bajnok lett a korcsoportjában. Ő itt most szervezőként van jelen.

– Segítek a táblakezelőknek, a kamerásoknak – ugyanis az összes meccset kamera rögzíti, hogy reklamáció esetén vissza lehessen nézni – de biztatom, segítem a versenyzőinket is a szőnyeg széléről. Az érmek, a pontszerző helyek bennük vannak, remélem, sikeres napot zárunk.

Ercsényi Hanna édesanyjával érkezett Kisszállásról. 12 éves, óvodás kora óta cselgáncsozik. Nemrég lépett a serdülők közé, tavaly pedig a magyar bajnokságon harmadik lett.

– Heti 5 edzésem van, és az iskola mellett nem könnyű készülni a versenyekre. De ez a sport nagyon fontos nekem, felnőttként sem szeretném abbahagyni, vágyam, hogy edző lehessek.

Édesanyja, Dobó Dóra elmesélte, a judo náluk családi hagyomány, ő is és Hanna édesapja is űzte ezt a sportot, sőt, a család más tagjai is.

– A cselgáncs a mindennapjaink része, sokszor előkerül otthon is. Segítjük Hannát amiben csak tudjuk, hogy elérje mindazt, amit szeretne.