Petőfi-domborművet avattak Mórahalmon

2023.05.18.

Kétszáz éve született a magyarság egyik legnagyobb költője, Petőfi Sándor. Az évforduló emlékére felavatták Lantos Györgyi szobrászművész alkotását Mórahalom belvárosában. A Vanilla étterem, mint modern kori Pilvax adott otthont a domborműnek, az épület falán szinte lebegve láthatjuk Petőfit, ahogy a múzeum lépcsőjén beszél a sokasághoz.

Az ünnepi rendezvényen Nógrádi Zoltán polgármester köszöntötte a művésznőt és a megjelenteket, majd a költő életét, munkásságát méltatta.

– Petőfiről úgy nyilatkoznak, hogy ha mindenki egy picit Petőfi akarna lenni, akkor nem kellene aggódni a magyar jövendő, a magyar perspektíva miatt. Hiszen ő a maga 26 évével, amit itt a Földön töltött, az idők ura lett. Már életében legendává tudott válni, halálával pedig felemelkedett abba a magyarságba, amely minden honfitársunkat meg kell, hogy érintsen, el kell érjen.

Ahogy a polgármester fogalmazott, Petőfi a semmiből jött és a semmibe távozott. Három település vitatkozik ma is azon, hogy hol született. És hogy hol érte a halál? Ezt sem tudjuk.

Nógrádi Zoltán beszéde végén a nagy számban megjelent fiatalokhoz szólt:

– A mai viszonyok között, a mai internetes világban nehéz elképzelni Petőfi korát. De ha olykor-olykor nem találjátok önmagatokat, a kapaszkodót, akkor akadjatok rá egy-két Petőfi-versre. Azokban sok mindent meg lehet találni mai is, amely minden generációban és minden korban üzenni tud.

Lantos Györgyi szobrászművész több munkája is díszíti már Mórahalmot. Petőfit is megformálta már nem egyszer. Ez azonban most nem klasszikus ábrázolása a költőnek.

– Jelen esetben figyelni kellett az adottságokra, vagyis, hogy egy épület falára, a sarkára kerül az alkotás. Ezzel a domborművel arra a fellángolásra, szárnyalásra szeretnék utalni, amely a forradalom szellemiségét adja és hatja át. Bízom benne, hogy ez a szobor még szebbé teszi az épületet és környezetét.