Ugrás a fő tartalomra
Széchenyi Terv Plusz, Építsük együt Magyarországot! Magyarország Kormánya, Az Európai Unió társfinanszírozásával
Széchenyi 2020

Szakmai elismerésben részesült a mórahalmi intézmény

2019.10.18.
A Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolája a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetsége partnerévé vált a közelmúltban.
A két intézmény kö­­­zötti együttműködést ünne­pé­lyes keretek között kötötték meg, egyben egy táblát is lelepleztek az intézmény bejáratánál. A jövőben a két fél komoly szakmai együttműködést fog lebonyolítani, amelynek hozadéka a kiváló szakemberek képzése lesz majd.

Szakmai elismerésben részesült a mórahalmi intézmény

Büszkék a mórahalmi szakképzősök a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetséggel kötött megállapodásra. Fotó: Karnok Csaba

– A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség az ország egyik legnagyobb gasztronómiával, turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezete. Egy gyűjtő szervezetről van szó, ami a cukrászokat, szakácsokat, baristákat és a turizmus bármely területén dolgozó szakembereket tudja tagjai között. 1964 óta működik szövetségként, 400 tagot számlál: magánszemélyeket, cégeket, vállalkozásokat, intézményeket tömörít. A szakmai támogatás mellett természetesen érdekvédelmi képviseletet is nyújtunk – mondta Krivács András, a szövetség elnöke. Rocskár György, a szakképző iskola gyakorlati oktatásvezetője hatalmas szakmai elismerésnek nevezte az együttműködést.

Forrás: delmagyar.hu