Ugrás a fő tartalomra
Széchenyi Terv Plusz, Építsük együt Magyarországot! Magyarország Kormánya, Az Európai Unió társfinanszírozásával
Készült az Európai Szociális Alap támogatásával
Széchenyi 2020

Tizenhárom évet vártak rá: milliárdos álom vált valóra a mórahalmi Nagyszéksós-tónál

2026.09.22.

Új látogatóközponttal és különleges élményekkel gazdagodott a Nagyszéksós-tó környéke. A Szikes Mórahalom – Látogatóközpont, Bivalyrezervátum és Gólyamenedékház több mint másfél milliárd forint támogatásból és önkormányzati önerőből valósult meg. A központ már több mint 1500 vendéget fogadott.

Több mint egy évtizedes tervezés és kitartó munka után lezárult a Nagyszéksós-tó nagyszabású ökoturisztikai fejlesztése, a Szikes Mórahalom – Látogatóközpont, Bivalyrezervátum és Gólyamenedékház. Az új mórahalmi látogatóközpontban a gyerekek saját rajzai életre kelnek a falon, a tó közepén álló különleges kilátó pedig akár pontoncsónakkal is megközelíthető. A beruházás mögött azonban nemcsak milliárdok, hanem személyes történetek, hosszú éjszakák és a bivalyok iránti szenvedély is áll.

Szikes Mórahalom: milliárdos látványosság született

Ünnepélyesen lezárták pénteken a mórahalmi Nagyszéksós-tó ökoturisztikai fejlesztését. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és Mórahalom önkormányzatának konzorciuma 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a beruházásra, amelyhez a város közel 143 millió forint önerőt biztosított. A fejlesztés központi eleme a Szikes Mórahalom Látogatóközpont, Bivalyrezervátum és Gólyamenedékház lett, de a projekt ennél jóval többet foglalt magában. Parkoló, játszótér és gyógynövénykert épült, interaktív foglalkoztatóteret hoztak létre, megújították az állatbeállót és a szálláshelyeket, valamint öt új kilátót emeltek a tó déli partján. A tó közepén kialakított ökológiai kilátó különlegessége, hogy nemcsak szárazföldön, hanem a hozzá vezető csatornán keresztül, pontoncsónakkal is elérhető.

Húsz év munkájának koronaékszere

Csányi László alpolgármester a zárórendezvényen arról beszélt, Mórahalom az elmúlt két évtizedben tudatosan kereste a helyi válaszokat a klímaváltozásra, a vízhiányra és a természeti értékek megőrzésére.

Minden csepp vízért, minden ilyen beruházásért meg szoktunk harcolni. Húsz év munkájának talán ez lehet az egyik koronaékszere – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztés nem pusztán turisztikai beruházás. A cél az is, hogy a látogatók, különösen a gyerekek megismerjék a környezetükben élő növényeket és állatokat, valamint megértsék, miért kell vigyázni rájuk. Az alpolgármester személyes történetet is megosztott a vendégekkel. Elmondta, hogy a bivalyok gondozása az évek során hatalmas szerelemmé vált számára.

Egy nehéz nap után szeretek felsétálni a kilátóba. Amikor lemegy a nap, és a csorda befelé tart, egyszerre van jelen a múlt, a jelen és a jövő – mondta. Szerinte a táj megmutatja, milyen volt egykor a vidék, milyen most, és arra is figyelmeztet, hogy a következő nemzedékeknek milyen állapotban adják tovább. Úgy fogalmazott: az a felelősségük, hogy száz év múlva is élettel teli táj fogadja az oda érkezőket.

A gyerekrajzok életre kelnek a falon

Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója példaértékűnek nevezte Mórahalom hozzáállását. Mint mondta, öröm olyan városba érkezni, ahol a természetvédelemre nem akadályként, hanem lehetőségként tekintenek. Az igazgató szerint a projekt megvalósítása olyan magas színvonalú volt, hogy abból még a nemzeti park munkatársai is tanulhattak. Külön kiemelte a modern kiállítás interaktív elemeit. Az egyik személyes kedvence az a megoldás lett, amelynek segítségével a gyerekek rajzai bekerülhetnek egy falon futó animációba. Mint mondta, már maga elé képzelte három és fél éves kislányát, ahogyan örömmel fedezi fel a látogatóközpontot.

Tizenhárom év kellett az álom megvalósításához

Szűcs Anikó, a látogatóközpont vezetője felidézte: a történet 2007-ben kezdődött, amikor pályakezdőként erdei iskolás gyerekcsoportokkal kezdte járni a Nagyszéksós-tó környékét. Ugyanebben az évben érkeztek meg a bivalyok is. Az állatok feladata az volt, hogy visszaszorítsák a tavat szinte teljesen elfoglaló nádast. Munkájuk eredményeként ismét nyílt vízfelületek alakultak ki, és olyan madarak térhettek vissza, amelyek korábban eltűntek a területről. Közben a látogatók is egyre nagyobb számban érkeztek. A bivalyok nemcsak a táj helyreállításában segítettek, hanem közelebb hozták az emberekhez a természetet is. A komplex látogatóközpont gondolata 2013-ban született meg, ám hosszú út vezetett a mostani átadásig. Egy korábbi pályázati időszakban elkészültek a tervek és lezajlottak a közbeszerzések, a megvalósításra azonban akkor már nem maradt forrás. A csapat nem adta fel, többször átdolgozta a dokumentációt, majd az új pályázati lehetőség megnyílásakor az elsők között nyújtotta be kérelmét.

Már több mint 1500 látogató érkezett

A kiállítás kialakításakor hazai és külföldi példákat is tanulmányoztak. Az elkészült mobilalkalmazás egyebek mellett kincskereső tartalmakat, magyar, angol és szerb nyelvű audioguide-ot, kirándulástervezési lehetőségeket és játékos funkciókat kínál. A hivatalos, augusztus 4-i megnyitó óta már több mint 1500 vendéget fogadtak a Nagyszéksós-tónál. A fejlesztés célja, hogy a terület Natura 2000 bemutatóhelyként egyszerre legyen turisztikai célpont, oktatási helyszín és a Homokhátság természeti értékeinek élő bemutatótere.

Fotó: Arany T. János

Forrás: delmagyar.hu