Ugrás a fő tartalomra
Széchenyi Terv Plusz, Építsük együt Magyarországot! Magyarország Kormánya, Az Európai Unió társfinanszírozásával
Készült az Európai Szociális Alap támogatásával
Széchenyi 2020

Vajdasági cserkészek bicikliztek Mórahalomra

2023.06.14.

Szabadkáról és Horgosról érkeztek kerékpárosok Mórahalomra a közelmúltban. A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség ifjú tagjai a „Kerékpáron 7 határon át” elnevezésű pályázat keretében látogattak két napra a városba.

Az első napot a közös ebéd után a mórahalmi fürdőben töltötték, másnap pedig az Ezer Év Parkjába kerekeztek el, ahol fejet hajtottak a kettős kereszt előtt. Keszég Réka, az 52.számú Kosztolányi Dezső Cserkészcsapat vezetője elmondta, a projekt célja, hogy megismerjék a résztvevők a kerékpáros útvonalakat. Hozzátette, többen most először jártak Mórahalmon, ahol nagyon jó az infrastruktúra, kiváló minőségű kerékpárutakkal és pihenőhelyekkel.