Városi hírek (2009.04.02.)
Turisztikai szolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének támogatása; Konferencia Mórahalmon; Móra-Túra útvonal aktualizálása; Móra-hét kerül megrendezésre; Kétmilliárdos szennyvízberuházás; "Iskolába hívogató" rendezvény az ÁMK-ban;
Turisztikai szolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének támogatása
Mórahalom város Képviselő-testülete pályázatot nyújtott be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett turisztikai szolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének támogatására. A pályázat célja többek közt az, hogy a magyarországi turisztikai szolgáltatások megfeleljenek az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeinek, és így hozzájáruljanak a fogyatékos emberek társadalmi integrációjához. Mórahalom város Önkormányzata által a projekthez biztosított 1 500 000 Ft. önrészt az ESZA Kht. 3 000 000 Ft összeggel támogatja. Így az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben többek közt beszerzésre kerül 2 db medence lift, mely a súlyosan mozgáskorlátozottak számára teszi lehetővé a medencék használatát. Vakok és gyengén látók részére Braille feliratos információs tábla készül a fürdő épületének valamint az udvari medencék rajzával, mely a tájékozódásukat segíti. Indukciós hurok kiépítése valósul meg a fürdő épületében található étkező – pihenő szoba területén, valamint a nyári – szabadtéri fürdőprogramok idején az udvaron, így a Halláskárosultak számára is hallhatóvá válnak a közérdekű információk és az intézmény területén zajló programok.
Konferencia Mórahalmon
Az Intelligens Települések Országos Szövetsége 2009. március 31-én konferenciát rendezett „költségcsökkentési konferencia – milliós megtakarítások azonnal” címmel Mórahalmon. A konferencia kiemelt témája a gázköltségek csökkentésére irányult.
Móra-Túra útvonal aktualizálása
Mórahalom Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Alföldi Operatív Program keretében meghirdetett versenyképes turisztikai termék és attrakciófejlesztés támogatására. A közel 47 millió forint összköltségű beruházáshoz az Önkormányzat 37 millió 578 ezer forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kap. Az aktívturisztikai fejlesztés keretében az egykori Móra-Túra útvonalak aktualizálása, bejárhatóvá tétele valósulhat meg. Valamint a Nagyszéksósi kulcsosháznál egy 60m2-es egészségügyi blokk, lakókocsik számára 10 parkolóhely és gyerekjátszótér is épül. Az ünnepélyes alapkő letételre 2009. április 8-án, szerdán 10 órakor kerül sor a Nagyszéksósi Iskolánál, ahova szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Démász ügyfélszolgálati iroda
A DÉMÁSZ Zrt, a Homokháti kistérségi központokban működő ügyfélszolgálati irodák nyitva tartását 2009. április 1-től a 273/2007. (X.19.) számú kormányrendelet alapján az alábbiak szerint módosította. Mórahalmon a volt Közösségi Házban, Mórahalom, Röszkei út 2. szám alatt működő ügyfélforgalmi iroda minden héten hétfőn 16 órától 20 óráig, kedden reggel 8 órától 12 óráig várja az ügyfeleket.
Húsvétkor is nyitva lesz a Gyógyfürdő
Az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő a közelgő Húsvéti ünnepek alatt is a megszokott nyitva tartási rend szerint várja a vendégeket. 2009. április 10-én pénteken és 11-én szombaton 9-22 óra között, április 12-én Húsvét vasárnap, és 13-án, Húsvét hétfőn 9-19 óra között várják a kikapcsolódni vágyókat. 2009. április 13-án hétfőn a kültéri élmény és tanmedencét is üzembe helyezik, hogy a kölnivíz elől menekülők nyugalomban élvezhessék a napot.
Móra-hét kerül megrendezésre
A mórahalmi Móra Ferenc ÁMK szervezésében 2009. április 1-8. között „Kincskeresők” címmel ünnepi Móra-hét került megrendezésre az iskola névadója, Móra Ferenc tiszteletére.
A Móra-hét jelentősége mára túl nő Mórahalom határain, s nemcsak az iskola életében van fontos szerepe, de kiemelkedő jelentőséggel bír a homokháti kistérség iskoláinak életében is: a rendezvénysorozat évek óta a Homokháti Iskolaszövetség iskoláinak és Mórahalom város kulturális életének kiemelkedő eseménye.
A kistérségi tanulmányi, kulturális és sportversenyekből, vetélkedőkből és programokból több is a Móra-hétre koncentrálódott, s ezek sorából 2009-ben is kiemelkedett a Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet Vándorkupa kistérségi matematika verseny, a Csizmazia György komplex kistérségi természetismereti verseny, valamint Kötélugró Diákolimpia megyei döntője.
Emellett számos érdekes program várt a rendező intézmény diákjaira és tanáraira is, melyek méltó zárása a fordított napi „Őrült vetélkedő”, valamint a Móra-gála, ahol összegezték a Móra-hét tapasztalatait. Ekkor avatták hivatalosan is „Mórássá” az intézmény 1. osztályos tanulóit is.
Beíratkozás az Óvodába
A Mórahalmi Napközi Otthonos Óvoda várja a 2009 – 1010-es tanévre az intézménybe beiratkozni kívánó gyermekeket és szüleiket az alábbi időpontokban: 2009. április 9-én, csütörtökön, 10-én pénteken, és 14-én, kedden 8-16 óráig. Szükséges iratok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, Taj kártyája, a szülő személyi igazolványa, lakcím kártya. A bölcsődei és családi napközis beíratás folyamatos.
Kétmilliárdos szennyvízberuházás
Kétmilliárdos szennyvízberuházás projektjének előkészítési támogatásáról szóló szerződést írt alá Mórahalmon 2009. április 3-án a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának munkatársa és a projektgazda önkormányzat, Mórahalom város polgármestere. Zákányszéken kiépítik a szennyvízcsatorna-hálózatot, Mórahalmon pedig egy korszerű szennyvíztisztítót építenek, mert a jelenleginek sem a kapacitása, sem a tisztítási fokozata nem megfelelő. A fejlesztés eredményeképp mintegy 9 ezer ember élhet tisztább és egészségesebb környezetben, és csökken a felszíni és a felszín alatti vizek szennyezése is. A beruházás a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával fog megvalósulni, a tervezett összköltsége közel 2 milliárd forint.
"Iskolába hívogató" rendezvény az ÁMK-ban
A Móra Ferenc ÁMK alsós tanítói munkaközössége április 4-én 9 órára várja az általános iskola leendő elsős tanulóit, és szüleiket "iskolába hívogató" rendezvényére. A gyerekek a szülőkkel együtt játékos feladatok megoldásával megismerkedhetnek az osztálytermekkel, bepillantást nyerhetnek az iskolai élet sokszínűségébe. A szülők számára megrendezésre kerül az első szülői értekezlet, ahol tájékoztatás hangzik el a beiratkozásról, és az osztályközösségek kialakításának rendjéről.
Tavaszi szünet az ÁMK-ban
A Móra Ferenc ÁMK tanulói számára a tavaszi szünet, három nap igazgatói szünettel kiegészítve, 2009. április 09-től április 17-ig tart. A szünet utáni első tanítási nap április 20 (hétfő). A tavaszi szünetben, április 15-16-án, várják az általános iskola első osztályába beiratkozó nagycsoportos óvodásokat és szüleiket. Az iskola titkárságán április 15-én szerdán 8-17 óráig, 16-án csütörtökön 8-16 óráig lehet a beiratkozást elintézni.