Tájékoztató a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V.8.) Korm.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 2020. május 18. napjától hatályos, 191/2020. (V.8.) Korm. rendelet értelmében az engedélyköteles tevékenységek végzésére irányuló kérelmek ellenőrzött bejelentés formájában nyújthatók be, az info@morahalom.hu e-mail címen. A Kormányrendelet 1. számú melléklete tartalmazza a rendelet hatálya alól kivett ügyeket.
Az ellenőrzött bejelentésnek is tartalmaznia kell a jogszabályban előírt adatokat és mellékleteket, a Korm. rendelet 5.§ (6) bekezdésében megjelöltek kivételével.

Az engedélyköteles tevékenység – a tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályi feltételek fennállása esetén – az engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül folytatható, azt követően, hogy a Hatóság döntéséről elektronikus úton értesítette a kérelmezőt.

Azon bejelentések vonatkozásában, amelyeknek illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj vonzata is van, a Kormányrendelet értelmében a kapcsolódó szakhatósági eljárások illetékének, vagy igazgatási szolgáltatási díjának 50 %-át kell leróni. Az illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj befizetésének módjáról és mértékéről munkatársaink tájékoztatást nyújtanak a lentebb található telefonszámokon. Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a www.morahalom.hu honlapon található nyomtatványokon minden esetben az illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj teljes összege került feltüntetésre. Az illeték vagy szolgáltatási díj átutalással történő rendezésének lehetőségéről is informálódhatnak az alábbi linken elérhető tájékoztató anyagban:
https://www.morahalom.hu/lakossagi_tajekoztato_elektronikus_ugyintezes_lehetosegerol

Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az egyszerűbb kapcsolattartás érdekében bejelentésükön telefonos elérhetőségüket minden esetben közöljék.

Az egyes ügytípusokhoz kapcsolódó nyomtatványok és tájékoztatók az alábbi linken érhetőek el:
https://www.morahalom.hu/letoltheto_urlapok

További kérdés esetén tájékoztatást nyújtanak munkatársaink az alábbi elérhetőségeken:
• Fakivágási engedély: Balogh Orsolya 62/281-022/127
• Kút fennmaradási engedélyezés: Balogh Orsolya 62/281-022/127
• Szálláshely engedélyezés: Pintér Attila 62/281-022/161
• Útkezelői hozzájárulás: Dudás Alexandra 62/281-022/177
• Kereskedelmi tevékenység bejelentése, működési engedély: Somodi Zsolt 62/281-022/181
• Telephely engedélyezés: Somodi Zsolt 62/281-022/181