Virtuális Erőmű Program

Fenntarthatósági programjaink megvalósításában szakmai együttműködő partnerünk hazánk legnagyobb és legismertebb energiahatékonysági társadalmi innovációs programját, a Virtuális Erőmű Programot (VEP) működtető Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. (MI6 NKft.), amely egyben a zöld gazdasági szakmapolitikai stratégiaalkotás meghatározó szereplője.


A Mi6 partnerségben működik az NFFT-vel, a KEH-el, az ITM-el, a PM-el, az EMMI-vel, a MÖOSz-al, az MJVSz-el és a TÖOSz-al, de több ezer vállalkozással, a megyei önkormányzatokkal, a Fővárossal, a megyei jogú városokkal és számos önkormányzattal is.

A Virtuális Erőmű Program egyike a Dr. Molnár Ferenc által kitalált és alapított Prevenciós célú Virtuális Építő Programoknak (PVÉP): a klímaváltozást megelőzendő (prevenció), a partneri energia-megtakarításaiból egy olyan fosszilis erőművet épít – szerencsére csak virtuálisan – (virtuális építő program) amelyet a VEP-nek köszönhetően a valóságban soha nem kell felépíteni, hiszen „a legzöldebb energia az, amit nem kell felhasználni, de még csak meg sem kell termelni”.

A „sok kicsi sokra megy” elve alapján mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a virtuális felépítmény, azaz az energiamegtakarítási mérték minél nagyobbra nőjön. A legjobb mintaprojekteket díjazzák és mások számára mintaként állítják – a legjobb minták pedig a közoktatás szintjéig beépülve tananyaggá is válnak, míg a szakma- és fejlesztéspolitika részére forrás tervezési és programozási információként is beépítési javaslatra kerülnek.

Az eddig összegyűjtött jó gyakorlatoknak köszönhető energiamegtakarítások alapján a VEP jelenleg a 4. legnagyobb hazai villamos erőmű és a legnagyobb zöld erőmű.

A VEP-et az Európai Bizottság a legjobb három uniós energiahatékonysági program egyikének választotta, míg Magyarország köztársasági elnöke 2019-ben az ENSZ részére is implementálásra ajánlotta, mint nemzetközi mintarprojekt.

Virtuális Erőmű Program nemzeti klímavédelmi és fenntarthatósági mintaprojekt kiterjesztésének várható sikerében és a társadalmi szerepvállalásunknak és a fenntarthatóság terén elért sikereinknek köszönhetően 2021-ben is a szakmai programjaink támogatója a Szerencsejáték Zrt.

A Virtuális Erőmű Program (VEP) főtámogatója a Szerencsejáték Zrt.